Szebenyi István perre készül a móri nyomravezetőnek felajánlott díjakért, a rendőrség azonban még nem döntötte el, megkísérli-e visszaperelni a végül ártatlannak bizonyult Kaiser Ede és Hajdú László feladásáért Kiglics Attilának kifizetett 25 millió forintot.

A tanú neve: Szebenyi István. (Egyéb adatai: 41 éves, nős, két gyermek apja, Tatabánya külterületén lakik, hónapok óta munkanélküli, egy hadtörténeti kulturális szervezet vezetője.) Ezt ugyan nem tudhatta meg mindenki, aki végighallgatta a Fővárosi Ítélőtáblán a nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzés ítélethirdetése előtti perbeszédeket, de arra többen is felfigyeltek, hogy az iratot ismertető ügyész megnevezi őt – mint a példátlan kegyetlenséggel végrehajtott bankrablás nyomravezetőjét.

Az ügyben szerepet játszott egy másik nyomravezető is, őt azonban a hatóságok az első perctől védett tanúnak minősítették. Kettőjüknek, tehát a titokzatos tanúnak és Szebenyi Istvánnak együttesen köszönhető, hogy a 2002 májusában az Erste Bank móri fiókjában tartózkodó nyolc embert hidegvérrel lemészárló Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet egyáltalán sikerült megtalálni.

A két tanút azonban a hatóságok nem egyformán kezelik. Egyikük neve szerepel az iratokban, a másikuké titkos. Egyikük tízmillió-kétszázezer forint nyomravezetői díjat vehetett fel, a másik (Szebenyi István) csupán udvarias hangú köszönőlevelet kapott. Vélhetnénk, hogy a titkos személyazonosságú tanú információi fontosabbak voltak. De nem. A tettesek kézre kerítéséhez mindkettőjükre szükség volt – ezt immár jogerős bírói ítélet mondja ki.

A móri bankrablást 2002 májusában követték el. Egy évvel és két hónappal később Veszprémben lelőttek egy postást. A posta 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, amelyet a herendi önkormányzat (odavaló volt a kézbesítő) kétszázezer forinttal egészített ki. Utóbb, a Tarján határában lévő erdőben elásott fegyverek megtalálása után derült ki, hogy a két ügy összefügg, hiszen egyetlen zsákból kerültek elő olyan lőszerek, amelyeket a móri helyszínen lőttek ki, és olyanok is, amelyek a postás gyilkosának fegyverében voltak.

Innen kezdődik a tanúk szerepe. Az ismeretlen tanú tetteiről csak közvetett információk állnak rendelkezésre, azt azonban, hogy Szebenyi István mit csinált, ő maga mesélte el lapunknak. Magát amatőr hadszíntérkutatónak nevezi, aki fémkeresővel kutatja a Vértesben zajlott harcok színtereit.

2006 októberében barátaival hadisírokat kerestek, de a műszer jelzése nyomán egy új hátizsákot ástak ki, amelyből teljes öltözet ruha és egy Scorpio géppisztoly válltámasza került elő. Szebenyi Istvánt nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy miért öltözik át valaki az erdőben és miért rejti el a ruháját? Végül hívta a tatabányai kapitányságot. Tépelődését az magyarázta, hogy az egyik járőr kilátásba helyezte: elkobozza a fémkeresőjét, ha még egyszer hatvanöt éve ott fekvő holttestekről tesz bejelentést... A rendőrök kiérkezése után mindenesetre folytatták a keresést, és műanyag ládákat találtak, amelyekben Kalasnyikov géppisztolyokhoz való tárak hevertek. A rendőrök elvitték a holmikat.

Néhány nappal később Szebenyit érdeklődő lánya kérte, mutassa meg a helyszínt, ahol a zsákot és a fegyvereket találták. Összeszerelte a műszert, még egyszer szétnézett a környéken, és több ládát talált, lőszerekkel, fegyverekkel. Újra hívta a rendőrséget, újra elvitték az általa talált fegyvereket. Az egyik nyomozó orvvadászokat emlegetett, Szebenyi István azonban másként gondolta: páncéltörő lőszerekkel, AK géppisztollyal nem szokás szarvasra vadászni. Napokkal később érdeklődött, mi van a talált fegyverekkel. Semmi különös, mondták, ismeretlen tettes ellen lőfegyverrel való visszaélés miatt nyomozunk.

A férfi nem nyugodott, az interneten próbált bűncselekményt keresni a fegyverekhez. És talált is: a veszprémi postásgyilkosságot pont ilyennel követték el. E-mailt küldött a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy szerinte a tatabányai kapitányságon található fegyvereknek köze lehet a gyilkossághoz. Másnapra sem kapott választ, s ekkor telefonon hívta fel a nyomozóiroda vezetésének figyelmét elképzeléseire. Ekkor vitték Budapestre a fegyvereket.

A fegyverek azonosítása után a rendőrség sajtótájékoztatót tartott, ennek hatására jelentkezett a másik, a védett tanú, akiről csak annyi tudható, maga is fémkeresővel járja az erdőt. Az illető elmondta, hogy 2002-ben a fémkeresőjét ki akarta bérelni egy férfi, de nem szívesen adta oda a műszert, ezért vele ment. Az ismeretlen az erdő határában azt mondta a tanúnak, maradjon a kocsiban, amíg ő keres valamit. Egy idő után visszatért a készülékkel, s visszaautóztak a városba. A másik tanúnak fogalma sem volt róla, hogy a férfi mit keresett az erdőben, de emlékezett jellegzetes sárga Skodájára, és a rendszám egy részére, mobilján keresztül pedig azonosítható volt az illető telefonszáma is. Nagy László volt az.

A posta és a herendi önkormányzat kifizette az ismeretlen tanúnak a nyomravezetői díjat. Szebenyi István azonban úgy vélte, ha ő nem találja meg a fegyvereket, nincs sajtótájékoztató, így a másik tanú sem jelentkezik. Első körben pert indított a herendi önkormányzat ellen, amelyben a kétszázezer forint felét kérte. Másodfokon a Veszprém Megyei Bíróság is úgy találta: jogos a nyomravezetői igénye. Az önkormányzat ezek után kifizette a másik tanúnak egyszer már folyósított öszszeg felét Szebenyi Istvánnak. Ő pedig a posta ellen indítaná a következő pert, az egyszer már kifizetett tízmillió forint felét kéri. Ha azt is sikerül megnyerni, az ORFK által korábban ugyancsak kifizetett 25 millió felére is bejelentheti igényét.